„Áldjátok Istent a gyülekezetekben…” (Zsolt 68,27)

„Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép.” (ApCsel 2,46–47a)

Újabb osztály bizonyult érettnek

2016. június 15. és 17. között  zajlottak a 12.B osztály szóbeli érettségi vizsgái. A megnyitó után a testnevelés gyakorlati vizsgával kezdődött a program, majd a szóbeli feleletek következtek.

A vizsgabizottságban a 12.B osztály 29 tanulóján kívül több külső vizsgázó is számot adott tudásáról. Mindenki sikeresen zárta a megmérettetést. Egy kitűnő eredmény született, és további négy tanulónál is egyedül a matematika osztályzat nem volt jeles a bizonyítványban.

A kötelező vizsgatárgyakon túl a legtöbben informatikát és biológiát választottak. A legjobb átlaggal a német nyelvből vizsgázók szerepeltek, 4, 8. De az informatikát választók is szépen teljesítettek, amit az is bizonyít, hogy kilencen a jeles vizsgaeredmény mellett ECDL bizonyítványra is jogosultak lettek.

Emelt szinten 9-en vizsgáztak 4,44-os átlaggal. Legtöbben angol nyelvből tettek emelt szintű vizsgát, de volt vizsgázó biológiából, testnevelésből, németből, földrajzból is.

A vizsgabizottság 19 dicséretet is kiosztott azoknak a tanulóknak, akik valamelyik tárgyból kiemelkedően teljesítettek.

A bizonyítványok kiosztása után Cairns-Lengyel Henriett lelkészasszony útravalójával búcsúztunk a frissen érett diákoktól. A vizsgákat követte a bankett, az utolsó közös este a felhőtlen szórakozás jegyében. Nyáron izgatottan várjuk a felvételi eredményeket, és reméljük, ősszel sokan visszatérnek diákjaink közül, hogy beszámoljanak az egyetemeken szerzett első élményeikről.

 

Kitajkáné Szántai Mária

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!

Debug: specified directory - https://www.regi.vajdaevang.hu/images/gimi201516/erettsegi/12b

 

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen