Érettségi a 12. J-ben, a Vajda nyolcosztályos tagozatán
- Részletek
- Készült: 2015. június 26. péntek, 16:21

Nyolc év kitartó és következetes munkája után ebben a tanévben is sikeresen zárultak a nyolcosztályos gimnáziumi osztály érettségi vizsgái.
A 2014/2015-ös tanévben a 12. J osztályban az írásbeli vizsgákat követően került sor az emelt szintű szóbeli vizsgákra, a közép szintű szóbeli megmérettetés pedig június 22-24-ig zajlott, ahol 27 tanuló vizsgázott. A vizsgák lebonyolításának törvényességét Pappné Böszörményi Éva elnök asszony biztosította, aki hozzáértésével és higgadtságával kitűnő légkört biztosított mind a tanulók, mind a vizsgabizottság számára.
Többen rendelkeztek már előrehozott érettségi vizsgákkal, közülük néhányan emelt szinten gyarapították felvételi pontszámaikat. Összesen 16 emelt szintű érettségi eredmény született, amely egy jó kivételével mind jeles.
Az elért eredmények magukért beszélnek, 6 tanuló kapott kitűnő érettségi bizonyítványt, öten pedig jeles eredménnyel büszkélkedhetnek, ami azt jelenti, hogy az ötös osztályzatok mellett mindössze egy jó minősítést kaptak. A dicséretek száma 43, ami megoszlik a különböző tantárgyak között. Többen kaptak dicséretet az emelt szinten elért teljesítményükért is.
Az osztály érettségin elért eredménye 4,5 átlagú, amely jól mutatja, hogy a kitűnő és jeles eredményt elért tanulókon kívül a többiek is jól teljesítettek.
A tanulók sikeres felvételijéhez hozzájárul majd a sok nyelvvizsga is, amelyet a gimnáziumi éveik alatt szereztek. Összesen 23 középfokú nyelvvizsga született, többen két nyelvből is, illetve 4 tanuló felsőfokú C típusú nyelvvizsgával rendelkezik.
Sokan szeretnék tanulmányaikat egyetemen ill. főiskolán folytatni (többek között orvosi, műszaki és tanári szakon is), amely az elért pontszámok tükrében elérhető magasságba került.
A háromnapos középszintű szóbeli érettségi vizsga felfokozott hangulata után az osztály tanulói tanáraikkal a banketten ünnepelték meg a szép eredményeket.
Az osztállyal együtt töltött nyolc évet megkoronáztuk ezzel a kimagasló eredménnyel. Örülök, hogy mindennek segítője és részese lehettem.
Dr. Laukóné Adamik Edit
osztályfőnök
Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!
Debug: specified directory - https://www.regi.vajdaevang.hu/images/gimi201415/erettsegi12J