„Áldjátok Istent a gyülekezetekben…” (Zsolt 68,27)

„Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép.” (ApCsel 2,46–47a)

Megértük, hogy megértek!

Június 17-19. között zajlottak a 12. A szóbeli érettségi vizsgái. Az osztály 21 fővel kezdte meg a vizsgákat, kiegészülve néhány alsóbb évfolyamos tanulóval – akik előrehozott érettségit tettek –, Illetve néhány kiegészítő vagy ismétlő vizsgára jelentkezett külsős vizsgázóval. A három napon a szóbeli vizsgák rendben, a várakozásnak megfelelően folytak.

Az osztály tanulói közül néhányan emelt szinten teljesítették a vizsgát, így ők már ebből a tantárgyból túl jutottak a szóbeli vizsgán, mert az emelt szintű vizsgák korábban egy független bizottság előtt zajlanak, másik iskolában. Történelemből egy fő, angol nyelvből öt fő, biológiából egy és testnevelésből is egy tanuló választotta ezt a magasabb szintű próbát.

A tanulók az írásbeli eredmények ismeretében készültek az utolsó megmérettetésre. Az érettségi szabályzat előírásai szerint kötelezően vizsgázni kellett magyar nyelv és irodalomból, történelemből, matematikából (ebből csak írásbeli vizsga van), egy idegen nyelvből (ebben az osztályban ez az angol ill. a német volt) és egy szabadon választott ötödik tantárgyból. Ez alapján hallhattunk biológia, földrajz és informatika feleleteket, üde színfoltként végig nézhettünk egy kémia kísérletet és testnevelésből is részt vehettünk a tanulók nagyon összetett gyakorlati vizsgáján.

A 12. A osztály sikerrel és a vizsgához méltó komolysággal vette ezt a középiskolás éveiket lezáró utolsó, és egyben a felnőtt életüket megnyitó első igazi próbatételt, amiről az elért eredmények is tanúskodnak.

A bizottság dicséretben részesítette az összes tantárgyból nyújtott nagyszerű teljesítményéért és kitűnő érettségi bizonyítványáért Tóth Bálintot.

Tantárgyi dicséreteket kaptak:

Magyar nyelv és irodalomból: szóbeli feleltéért Czesznak Lilla, Krajcsovics Zsuzsanna, Lovas Dániel, Tóth Bálint.

Történelemből: szóbeli feleltéért Czesznak Lilla, Tóth Bálint, Turcsányi Luca.

Matematikából: Tóth Bálint írásbeli dolgozatáért.

Angol nyelvből: Turcsányi Luca és Borbély Flóra (11.B), valamint tantárgyi dicséretet kapott Goller Dániel (11.B).

Német nyelvből: szóbeli feleltéért Krajcsovics Zsuzsanna; teljes tantárgyi dicséretben részesítette a bizottság Szilágyi Melindát, aki korábbi érettségi bizonyítvány mellé kiegészítő vizsgát tett.

Informatikából: szóbeli feleletéért Czesznak Lilla, Hovorka Sára és Turcsányi Luca.

Testnevelésből: szóbeli feleltéért Bagi Ivett.

A 12.A osztályban már az érettségi vizsgák megkezdése előtt 4 tanuló rendelkezett német nyelvből középfokú, 5 tanuló angol nyelvből középfokú és egy tanuló angol nyelvből felsőfokú nyelvvizsgával. Az emelt szintű nyelvi érettségi 60% feletti teljesítése ugyancsak középfokú nyelvvizsgával egyenértékű, így most még 4 tanuló szerzett angol nyelvből középfokú nyelvvizsgát (bár közülük Hovorka Sára már eredetileg rendelkezett közép- és felsőfokú nyelvvizsgával is).

Azt gondolom, hogy diákjaim jó szívvel gondolnak majd az iskolára, ahonnan indultak, ahol későbbi életüket is meghatározó középiskolás éveiket töltötték, tanáraikra, akik mindent megtettek azért, hogy közelebb segítsék őket céljaik eléréséhez és remélem rám is, aki részese lehettem mindennek!

Örülök, hogy a 12.A osztályfőnöke lehettem!

 

Hortobágyiné Csizmadia Edina

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!

Debug: specified directory - https://www.regi.vajdaevang.hu/images/gimi201415/erettsegi12A

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen