„Áldjátok Istent a gyülekezetekben…” (Zsolt 68,27)

„Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép.” (ApCsel 2,46–47a)

Leérettségiztek a 12. B-sek

A 12.B-sek a sikeres írásbeli vizsgák után 2015. június 15-én Rumble Erika érettségi elnök felügyeletével, szóbeli vizsgával folytatták az érettségit a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban. Tizennyolc tanuló állt a vizsgabizottság elé, hogy számot adjon tudásáról, kiegészülve további hat diákkal, akik közül három 11. évfolyamos diák előrehozott érettségi vizsgát tett (2 tanuló német és 1 tanuló szlovák nyelvből), illetve további három „külsős” ismétlő, ill. kiegészítő vizsgát tett az osztállyal.

A tanulók felkészültsége, a vizsgabizottság jóindulata, segítő készsége, a nyugodt környezet, a szülők támogatása meghozta az eredményt, szebbnél-szebb szóbeli feleleteket hallhattunk a vizsga két napján.

Két tanuló, Boldizsár Nóra és Bódis Bendegúz kitűnő bizonyítványt kapott kézhez, a vizsgabizottság általános dicséretével.

További 4 tanuló, Frankó Tamara, Krivik Szilárd, Megyeri Mária és Rába István jeles bizonyítványt kapott.

A két általános dicséret mellett több további dicsérettel ismerte el a vizsgabizottság a tanulók felkészültségét:

Benedek Martin történelem szóbeli feleletéért,

Krivik Szilárd emelt matematika szóbeli feleletéért,

Megyeri Mária informatika és emelt matematika szóbeli feleletéért,

Szász Bence szóbeli magyar nyelv és irodalom, és szóbeli történelem feleletéért,

Védő Bence történelem feleletéért kapott dicséretet.

Az osztályban 10 tanuló 12 emelt érettségi vizsgát tett: 10 jeles és 2 jó osztályzatot szereztek. 4 szóbeli feleletet jutalmaztak maximális ponttal: Bódis Bendegúz biológia és kémia, Krivik Szilárd és Megyeri Mária matematika feleletei lettek 100%-osak.

A középszintű érettségin született 100%-os összpontszám is: Bódis Bendegúz német nyelvből érdemelte ki. (A „külsős” Láng Kitti hittanból szintén 100%-os pontszámot kapott.)

A bizonyítványokba 43 jeles, 32 jó, 12 közepes és 3 elégséges érdemjegy került, az osztály átlaga:  4,28.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen az „éretté” vált diákok a bizonyítványok mellett kézhez kapták iskolánk 2014/2015-ös tanévről szóló évkönyvét, valamint a kormány és az egyház könyvajándékait is.

Köszönjük Rumble Erika Elnök asszony munkáját, dicsérő szavait.

 

Kituljak Eszter, osztályfőnök

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!

Debug: specified directory - https://www.regi.vajdaevang.hu/images/gimi201415/erettsegi12B

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen