„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” (Ézs 49,23c)

„Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,11–12)

A választott tárgyakkal folytatódtak az érettségi vizsgák

A kötelező tárgyak első héten megtartott vizsgái után a választott tárgyakkal folytatódtak az érettségi vizsgák iskolánkban, a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban.

Kedden délelőtt kémiából vizsgáztak tanulóink, középszinten 1, emelt szinten 6 tanuló. Délután a földrajz került sorra, 6 közép- és 3 emelt szintű vizsgázóval. A csütörtöki biológiát öten választották közép és tizenegyen emelt szinten.

Pénteken délelőtt az informatika középszintű, délután az ének-zene érettségi vizsgákra került sor. Az ének-zenét 2 végzősünk választotta közép, 2 pedig emelt szinten ötödik tantárgyként.

Informatikából összesen 41 tanuló tett érettségi vizsgát. Az informatika nagyon népszerű intézményünkben, gyakran választják ötödik tárgyként. Ennek oka, hogy sok helyre elfogadják felvételi tantárgyként és a diákok is rájöttek, hogy egy jól kamatoztatható, a későbbi életük során is remekül hasznosítható gyakorlati tudásra tesznek szert az informatika érettségire felkészülésük során.

A most középszinten érettségiző tanulók közül 27 tizenegyedik évfolyamos és csak 5 végzős diák van. Ennek az az oka, hogy a tizenkettedikesek korábban már tizenhatan előrehozott vizsgát tettek informatikából, illetve 9 tanulónk az emelt szintű megmérettetést választotta. Diákjaink jellemzően már előrehozott vizsgaként leteszik a középszintű érettségit ebből a tantárgyból. Ez hasznos mindenkinek: azoknak, akiknek elegendő a középszintű vizsga, tizenkettedikben már nem kell ezzel foglalkozni, míg azoknak, akik emelt szintre készülnek, a korábban letett középszintű megmérettetés egy biztos eredményt és vizsgarutint ad.

Jövő héten a fizika, mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a szlovák nyelv tantárgyakkal zárulnak az írásbeli vizsgák.

Hortobágyiné Csizmadia Edina

 

  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005
  • 006
  • 007
  • 008
  • 009
  • 010
  • 011
  • 012
  • 013
  • 014
  • 015
  • 016
  • 017
  • 018
  • 019
  • 020
  • 021
  • 022

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen