„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” (Ézs 49,23c)

„Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,11–12)

Őszi érettségi vizsgák a Vajdában

Idén ősszel, hosszú évek óta először, újra lehetőség volt az őszi érettségi vizsgák megszervezésére a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban.

Az előrehozott érettségi hasznossága egyrészt abban rejlik, hogy kicsit megosztja a terheket, mert 12.-ben így már kevesebb tárgyból kell vizsgát tenni, másrészt, aki emelt szintű érettségire készül az adott tantárgyból, annak egyfajta biztonságot jelent, ha előtte rendelkezik egy középszintű jó eredménnyel és egyfajta vizsgarutinnal, nem kell azonnal, a magasabb szintű megmérettetésnek alávetnie magát.

Idén ez különösen jelentős esemény volt, hiszen a járványügyi helyzet miatt a tavaszi érettségi vizsgákon törölték az előrehozott jelentkezéseket, ezzel igen nehéz helyzetbe hozva az erre hosszú ideje kitartóan készülő alsóbb éves tanulókat. Akkor ígéretet kaptak, hogy ősszel ezt pótolhatják, de azért izgalommal vártuk a rendelet megjelenését. Szerencsére minden jól alakult, és iskolánk megkapta a jogot, hogy az október-novemberi vizsgaidőszakban érettségit szervezzünk.

Összesen 55 tanuló jelentkezett a vizsgákra. 48-an iskolánk tizenegy és tizenkettedik évfolyamos diákjai, akik most előrehozott vizsgát tettek, többen két tantárgyból is.

Sajnos a járványügyi helyzet most is rányomta bélyegét az eseményre, ugyanis öt tanuló nem tudott megjelenni a szóbeli vizsgán, mert betegek lettek, vagy hatósági karanténban voltak. Nekik ez igazolt távollétnek számít, és esetleg a következő vizsgaidőszakban az eddig elért eredményüket beszámíttathatják.

Az érettségizők között a legnagyobb számban az idegen nyelvből és informatikából vizsgázók voltak, de volt földrajz és kémia vizsga is. A tanulók nagyon szépen felkészültek és igazán remek eredmények születtek.

Középszinten 33 fő vizsgázott angolból 4,97 átlageredménnyel. A másik legnépszerűbb tárgy az informatika volt, a 15 vizsgázó átlaga 4,8 lett. Ugyanilyen eredménnyel zárt az az öt 11. évfolyamos tanuló, aki szlovák nyelvből mérette meg magát. Ezek mellett kémia, földrajz és német nyelvből vizsgázott egy-egy diák jeles eredménnyel.

Emelt szinten 5 tanuló vizsgázott angol nyelvből, akik mindannyian jeles eredménnyel zárták a vizsgát. Rajtuk kívül 1 tanulónk kémiából választotta a magasabb szintű megmérettetést, ő ugyancsak ötöst kapott, 96 százalékos teljesítményére.

A legügyesebb tanulókat, akik kilencven százalék feletti eredményt értek el, a vizsgabizottság tantárgyi dicséretben részesítette. Nem volt könnyű dolga az oklevelek írásakor az érettségi jegyzőjének, hiszen a vizsgázók közül 26-an összesen 35 tantárgyi dicséretet kaptak.

Gratulálunk az elért nagyszerű eredményekhez a diákoknak és szaktanáraiknak, bizakodva tekintünk a következő vizsgaidőszak elé! 

Hortobágyiné Csizmadia Edina

 

  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005
  • 006
  • 007
  • 008
  • 009
  • 010
  • 011
  • 012
  • 013
  • 014
  • 015
  • 016
  • 017
  • 018
  • 019
  • 020
  • 021
  • 022
  • 023
  • 024
  • 025
  • 026
  • 027
  • 028
  • 029
  • 030
  • 031
  • 032
  • 034
  • 035
  • 036
  • 037
  • 038
  • 039
  • 040
  • 041

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen