Az elsőn már túl vagyunk
- Részletek
- Készült: 2020. május 04. hétfő, 15:30

Nagy izgalommal készült az érettségi első napjára ebben a rendkívüli helyzetben tanár és diák egyaránt. Nagy kihívás ez mindannyiunk számára. Nekünk, tanároknak az iskola előkészítése a szigorú feltételek betartása mellett, a diákjainknak pedig felkészülni a vizsgákra ebben a bizonytalan helyzetben.
Azt hiszem, jól vizsgáztunk. A múlt hét folyamán az iskola minden zegzugát fertőtlenítettük, kikészítettük a maszkokat, kézfertőtlenítőket, kiértesítettük a tanulókat kinek melyik terembe kell mennie. Minden zökkenőmentesen ment.
Az iskola is ünnepi díszbe öltözött, így próbáltuk a diákokkal éreztetni a mai nap fontosságát.
Végzős diákjaink jókedvűen, bár kicsit izgulva érkeztek, nem tudták, milyen lesz a több heti virtuális kapcsolattartás után az első ”igazi”. Egymás nyakába ugorjunk? Nem lehet! Nyújtsunk kezet egymásnak? Nem lehet! 2 méter távolságtartás mellett ezt hogy lehet? Minden megoldódott. Fegyelmezetten üdvözölték egymást, betartották az előírásokat, és minden elindult rendje szerint.
Innentől kezdve minden úgy zajlott, mit minden más érettségin. Viszont azt vettem észre a távozó diákokon, hogy megkönnyebbültek, vidámak voltak, túl vannak az első megpróbáltatáson.
Holnap jöhet a matek…
MT