Továbbtanulási beszámoló: Pekár Edina

Részletek

Készült: 2016. április 11. hétfő, 00:07

A gimnáziumi éveimet egy jó könyvhöz hasonlítottam. Egyelőre úgy tűnik, hogy az egyetemi éveimet egy enciklopédiához fogom, melyben a csillag lábjegyzetei tartalmazzák mindazt, amiért érdemes végigolvasni. Mindazt, amiért végig fogom olvasni.

„A haza szolgálatában!” jelmondatú felsőoktatási intézményben - ismertebb nevén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen - igyekszem elsajátítani a nemzetközi biztonság- és védelempolitika alapjait. Jelenleg a főbb csapásirányokat hadtudomány/hadtörténelem, 20-21. század politikája, valamint a mostani magyar közigazgatási feladatokat összegző  tantárgyakban határoznám meg.

Az egyetemnek igazándiból két hatalmas előnye van (+1, ha a teljesen most épült kollégiumot is beleszámítjuk :D). Az egyik, hogy közszolgálati ösztöndíjjal tanulok, nem államival, így lényegében az állam által támogatott 12 félévet nem „fogyasztom”. A másik, hogy az egységesített közszolgálat jegyében az első években az egyetem összes hallgatója bizonyos fokig ugyanazt tanulja. Ezzel a közszolgálatban nélkülözhetetlen alapvizsgát váltjuk ki, aminek köszönhetően (elméletben) a közszolgálati pályák átjárhatóbbak lesznek számunkra.

Könnyű? Nem. Élvezem? A legtöbbször. Vannak persze napok, hetek, mikor visszasírjuk azokat a gimnáziumi napokat, amikor tudtuk, hogy mi várható a számonkérésekben, vagy amikor egyhuzamban „csak” nyolctól ötig voltunk bent az iskolában, nem nyolctól negyed kilencig. Szerencsére ezeken a pillanatokon egy lélekgyógyító pöttyös, egy nutellás-banános-csokihabos gofri, vagy éppen egy csocsózás a barátokkal mindig átlendít.

Hogy mi lesz a jövőben még nem tudom, de az szinte bizonyos, hogy itt nem szeretném abbahagyni a tanulást. Elvégre ez a kötet még csak most kezdődött. És én még csak most tanulom az új környezetemben a főhős szerepét. De már a superman-köpenyt beszereztem ;)