„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” (Ézs 49,23c)

„Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,11–12)

Továbbtanulási beszámoló: Kovács Anikó

A Szegedi Egyetem történelem-etika szakán vagyok elsőéves hallgató. Nagyon elégedett vagyok az általam választott egyetemmel illetve a szakommal is. A tanári szak számomra nagyon érdekes, a pedagógiai témájú kurzusok a gyerekek lelki világától az egyes pedagógiai szakmódszerekig mindenbe betekintést engednek. Az etikai előadások inkább filozófiai témájúak, de azok is élvezhetőek

Az egyetem színvonala kiváló, és az oktatók is rendkívül nagy tudással rendelkeznek, ami csak motivál engem, hogy én is hasonló tudást szerezzek meg. Az első vizsgaidőszakot sikeresen teljesítettem, így koncentrálhatok a második szemeszterre.

Hálás vagyok a gimnáziumi tanáraimnak, mert rendkívül jól felkészítettek az egyetemi évekre. Kiemelném Pécsváradi Antal tanár úr és Molnár Béla tanár úr munkáját, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a történelem szakot válasszam. Az egyik történelmi témájú kurzuson 100% -os zárthelyi dolgozatot írtam, így a tanár úr felajánlotta, hogy ha úgy gondolom, hogy doktori fokozatot szeretnék szerezni, támogatni fogja azt.

Az első félév rengeteg új szórakozási lehetőséget tartogatott, de hétről hétre készülni kellett a zárthelyi dolgozatokra. Sok új barátra tettem szert, de a gimnáziumi osztálytársakkal is rendszeresen tartom a kapcsolatot. Szegeden albérletben lakom, nagyon szeretem a várost, hangulatos, és az emberek is kedvesek, segítőkészek.

A vizsgaidőszakot egy hónap alatt sikerült teljesítenem, ezért a január hónapot pihenéssel töltöttem. Feltöltődve tértem vissza, a második félév nehezebbnek tűnik, mint az első volt, de remélem, hogy ezt is sikeresen fogom tudni teljesíteni.

 

Kovács Anikó

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen