„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” (Ézs 49,23c)

„Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,11–12)

Továbbtanulási beszámoló: Balázs Gergő

A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának első éves hallgatója vagyok.  Gimnáziumi tanáraim felkészítő munkájának jóvoltából sikerült jóval a ponthatár felett bejutnom. További kritérium volt még a sikeres rajz alkalmassági, ami  Szuhaj György tanár úr lelkes közreműködésének is köszönhető. Talán ezért is sikerült első félév végére bejutnom 250 hallgató közül a legjobb 15 rajzos közé. Ez sokkal több plusz feladattal jár, de büszke vagyok az eredményemre.

Az első héttől kezdve rengeteg feladatot kapunk, így nemcsak tanulnunk kell hétről hétre a zárthelyi dolgozatokra, de a makettezésre, rajzolásra, tervezésre is időt kell szakítani. Ha jól beosztja az ember a napját, a hetét, jut idő pihenésre, barátokra, hobbira is.

Az első félév folyamán tankörökre osztottak bennünket, melyek osztályközösségként működtek, számíthattunk egymás segítségére a feladatok megoldásában.

A folyamatos felkészülésnek köszönhetően a vizsgáimat a legelső napokban teljesítettem, kiváló eredménnyel. Ábrázoló geometriából, mint az évfolyam legjobbja, a professzornál vizsgázhattam, kellemes hangulatban.  Tantárgy felvételnél is nagyobb figyelmet kaptam, mint kiemelt diák, hamarabb felvehettem a 2. féléves tantárgyaimat, mint a többiek. Vizsgáim után egy hónapig pihenhettem, de már nagyon várom, hogy mit tartogat számomra a 2. félév.

A gimnázium felejthetetlen éveket adott, felkészített a további tanulmányokra.

 

Balázs Gergő

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen