Továbbtanulási beszámoló: Korompai Flóra Luca, Bölcsészettudományi kar
- Részletek
- Készült: 2015. február 04. szerda, 14:44
Sokszor hallottam, hogy emberek az egyetemi éveket tartják életük legboldogabb időszakának. Bár én még az egyetemi lét küszöbét léptem csak át, azt biztosan állíthatom, hogy más, mint a középiskola, és amiben más, abban talán jobb is. A titka különben szerintem az, hogy éppen abban a korban találkozunk az új szabályokkal és új elvárásokkal, amikor ezeknek megfelelni nemcsak tudunk, hanem már akarunk is.
Én a komolyabb elvárásokkal a Debreceni Egyetem bölcsészkarának anglisztika elnevezésű szakán találkoztam, ahová a magam 473 pontjával könnyen felvételt nyertem. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy a bölcsészek a lábukat lógatva újra meghallgatják a középiskolai tananyagot, ezt teszik éveket át, aztán elmennek hamburgert árulni – még mielőtt bárki is erre a téves következtetésre jutna, elárulom, hogy nekünk is ugyanúgy meg kell dolgoznunk a jó jegyekért, mint mindenki másnak (sőt, ami talán még kellemetlenebb, nekünk is Neptunon kell felvenni a tárgyakat – bár be kell valljam, mivel a második féléves órákat két perc alatt a lehető legtökéletesebben sikerült felvenni, már megbarátkoztam a rendszerrel). Az egyetemnek óriási előnye, hogy magunk állíthatjuk össze az órarendünket, választhatjuk ki a tanárainkat és sokkal nagyobb önállóságot élvezünk a tanulmányainkkal kapcsolatos ügyek intézésében.
Ami az én szakomat illeti, az angol közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgára lehet büszkének lenni, de amíg az ember nem kerül az anglisztikára talán nem is, vagy csak kevéssé tudatosul benne, milyen keveset is tud. Minden tanárommal óriási szerencsém volt, tudás terén szakmájukban a legjobbak; ami pedig a segítőkészséget illeti, bátran lehet tőlük kérdezni, segítséget kérni. A tanulmányaink összetettek: az angol mellett irodalom- és nyelvtudományt is tanultunk az első félévben, a másodikban ezeket követi majd a filozófiatörténet; és a szabadon választható tárgyak is biztosítják, hogy színesebbé tegyük órarendünket, növeljük műveltségünket. Az előadások közül idén egy volt angol nyelvű, ennek a keretében az igei csoporttal (verb phrase) és ennek nyelvtani tulajdonságaival ismerkedhettünk meg. Ezen az előadáson, illetve a Pronunciation (kiejtés) szeminárium alatt rengeteg, a gimnáziumi nyelvtan órákról ismerős kifejezés bukkant fel, persze angolul. A kiejtési gyakorlatok pedig, bár sokat nevettünk rajtuk, tényleg hasznosnak bizonyultak. Hat szemináriumi óránk volt összesen: Pronunciation, Vocabulary Building (szókincs-bővítés) – aki esetleg nem ismeri még a tűzőgép, csavarhúzó vagy súlylökés angol megfelelőit, itt majd megtanulja; British Civilisation (többek között a brit identitás, vallás, jogi rendszer, törvényhozás megismerésére); Translation (itt a cseppkőképződésről szóló szövegektől a receptekig mindenféle fordítanivaló akadt); valamit két Skills Development óránk volt: Reading and Speaking és Writing and Composition. Az előbbi igazából a szövegértési, a második a szövegalkotási készségek fejlesztésére. Azt még érdemes megjegyezni, hogy nem szabad minden esetben hinni a szóbeszédnek egy-egy oktatóval kapcsolatban; nekem három szemináriumi órám volt azzal a tanár úrral, akinél a hallgatók nagy része csak akkor vesz fel tárgyat, ha muszáj, mert szigorúnak tartják – pedig, élő példaként szolgálok, nem lehetetlen ötöst kapni, ráadásul az órák is szórakoztatóak. Az első félévet végül 4,7-es átlaggal sikerült teljesítenem.
Az egyetem, illetve az Angol-Amerika Intézet a tanulás mellett is sok rendezvényt szervez, és bár a bulik nem igazán érdekeltek, én is találtam olyan programot, ami tetszett: Glenn Patterson ír regényíró olvasott fel műveiből, illetve szólt néhány szót Belfastról, és ez engem mind az ír kultúráért lelkesedő, mind a szabad idejében írással foglalkozó emberként lenyűgözött.
Bár az angolt mindig is szerettem, a félév alatt mindinkább rádöbbentem, milyen nagyszerű (és előnyös) dolog ismerni egy idegen nyelvet. A világ kinyílik és több milliárd ember között már könnyebb olyanokat találni, akikkel (a hasonló érdeklődésnek köszönhetően) lehet komoly témákról beszélni, és akiknek a viccei őszintén megnevettetnek. Emellett az ember végre eredetiben olvashat el regényeket és verseket, és összehasonlíthatja őket a fordítással, ami bebizonyítja, hogy a nyelvükre legszebben, legszöveghűbben átültetett művek is ezerszer igazabbak azon a nyelven, amelyen a szerzőjük írta őket. A regényeket megemlítve pedig, az anglisztika igen előnyös választás azok számára, akik angol nyelven írják a könyveiket; és azt is elárulom, hogy abban az esetben, ha ezek történelmi regények, a kutatást is kifizetődőbb a célnyelven folytatni.