Továbbtanulási beszámoló: Kinyik Flóra, Magyar Táncművészeti Főiskola
- Részletek
- Készült: 2014. február 17. hétfő, 13:30
Többen furcsállták a helyzetet, amikor megtudták, hogy egyszerre két iskolába is fogok járni. Jelenleg Budapesten esti tagozaton vagyok a Magyar Táncművészeti Főiskolán - táncos és próba vezető szakon, mellette pedig Békéscsabán nappali tagozaton a Jókai Színház Színitan házában színpadi táncosnak tanulok.
A főiskolán modern társastánc szakon összesen 23-an vagyunk. Esti tagozaton a tanítási napjainkat péntekre illetve szombatra igazították. Ahogy ez lenni szokott, vannak kedves és kevésbé kedves tanárok. Gyakorlati és elméleti órák is vannak, pl.: balett, jazz, előkészítő gimnasztika, koreográfiai ismeretek, tánctörténet, drámatörténet, zeneelmélet, néptánc, művelődéstörténet, mozgásbiológia, viselkedés kultúra és még néhány hasonló finomság. Első félévem vizsgaidőszaka igencsak erősre sikeredett. Kettő napra sikerült felvennem majdnem az összes vizsgám, ami azt jelenti, hogy az utolsó két főiskolai napomon sikerült 9 vizsgát bevállalnom. A gyakorlati és elméleti vizsgáim is sikerültek elsőre, átlagom pedig négy egész feletti lett.
Békéscsabán nagyon családias a légkör. Kevesen vagyunk, de annál nagyobb az összetartás és a minden napos vicces sztorikról pedig ne is beszéljünk. Az első és másod évfolyam nagyon sok órán együtt van, de ez még inkább csak dob a jó hangulaton. Itt is gyakorlati és elméleti órák is vannak, pl.: tánctörténet, balett, előkészítő feladatok, koreográfia, tánctechnika, színpadi ismeretek. A tanárok nagyon megértők és segítőkészek. Idén pedig már több nagyobb rendezvényen, illetve darabban mutathattuk meg magunkat, ami egy első évfolyamos számára óriási lehetőség, hisz ekkor felfigyelhetnek rá az emberek. Az első nagy darabom 2013-ban volt a Jókai Színházban, mégpedig a Nyolckor a bárkán címmel. Ez egy kifejezetten gyermek darab volt. Jelenleg pedig egy óriási darab részese lehetek. Nem is olyan régen Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor igazgatója kereste fel Fekete Pétert, hogy szüksége lenne nagyon jó táncosokra a Március 21-én debütáló Dzsungel könyve című darabba. 6-an lettünk kiválasztva és már a rá következő héten egy castingon vettünk részt, ahol a koreográfus, Bodor Johanna úgy döntött, mindegyikünkre szüksége lesz. Így a rá következő héten Szombathelyre is költöztünk. Nagyon jó hangulatban telnek a próbák, nagyon kemény a koreográfusunk, de ettől függetlenül nagyon aranyos is. Délelőtt és este vannak próbáink, közben pedig van időnk várost nézni. A baj csak az, hogy energiánk nem annyira szokott lenni hozzá.
Ne féljetek, természetesen meg tudom oldani, hogy a két iskola mellett akadjon időm bulizni, akár Pesten, akár Békéscsabán.
Úgy gondolom, jó döntést hoztam, amikor ezt a két iskolát választottam!
Ez a néhány kép pedig elárulja, nem csak ámítások a leírt dolgok: