„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” (Ézs 49,23c)

„Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,11–12)

A Vajda volt 12. A osztályosai

 

Ipsits Bence 

Szeptember óta a BME-KJK-n közlekedésmérnöki szakon tanulok. Mielőtt ide jöttem, sokaktól hallottam, hogy nem lesz egyszerű. Tudtam én is, de az első pár hét nehézségei engem is nagyon megleptek. Szerencsére azonban a sikerélmények sem maradtak el, így egy felemás félévet tudhatok magam mögött.

Bízom benne, hogy a vizsgaidőszakot követően eredményesen tudom folytatni tanulmányaimat. Egy biztos: az új környezetet kicsit szokni kell.

 

Basilides Kinga

Budapest, IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola

A képzés angol nyelven folyik, így már most - az első félév végére - sok külföldi barátra és kapcsolatra tettünk szert a magyarokon kívül. Az első évben szaktól függetlenül az egész évfolyam ugyanazokat a tárgyakat tanulja (pl. menedzsment és üzleti környezet, jogi környezet menedzsereknek, döntéshozatali készségek, üzleti etika stb.), ezzel lehetővé téve, hogy az év végén úgy válasszuk ki a megfelelő irányt, hogy már van rálátásunk a különböző szakokra, és elsajátítjuk azokat a készségeket, melyek mindegyik elvégzéséhez szükségesek.
Az első félév nehéz volt és kihívásokkal teli, de élvezetes, az iskola nagyon támogató és sok közösségépítő program van. Az egyik nagy előnye, hogy kb. 10-15 fős csoportokban zajlanak az órák, ahol gyakran kérnek minket csoportmunkára, így megismerkedhetünk egymással, és a közös munka során a tanultakat gyakorlatban is alkalmazhatjuk.

 

Szrnka Márta

Kecskeméti Főiskola, Járműmérnöki kar

 

A sulit már kezdem megszokni, bár vannak még gubancok. A programokból,,bulikból általában nem szokott hiány lenni, de ezekre nem igazán járok el. Az első félévem nem sikerült annyira jól, de remélem, hogy a legközelebbi sikerekben gazdagon fog eltelni.

 

Aszódi Dóra

 SZIE GAEK, Szarvas

 

Idén szeptemberben a volt osztályunkból négyen kezdtük meg a tanulmányainkat a Szent István Egyetem Szarvasi Campusán 2 különböző szakon. Sikerült hamar belerázódnunk az új környezetbe és az új emberek közé, az első félévet mind sikeresen vettük, jól érezzük magunktat új társaink között és már sokkal több tapasztalattal állunk neki a következő félévünknek.

 

 

 

(Összességében annyival zárnám, hogy mindannyian sikeresen vettük az első félév akadályait, és kíváncsian várjuk a következő hónapokat! Senkitől nem hallottam vissza szélsőségesen rossz tapasztalatot az új iskolájával szemben, jelenlegi állás szerint úgy néz ki, mindenki megállja a helyét az általa választott intézményben.) 

 

 

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen