„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” (Ézs 49,23c)

„Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,11–12)

Pályaválasztási Roadshow

A Szegedi Tudományegyetem az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően ebben a tanévben is megrendezte bemutatkozó körútját középiskolás tanulók számára. Nagyon örültünk a megkeresésnek, hisz évek óta jó kapcsolatot ápolunk az egyetemmel, sőt az elmúlt évben iskolánk az egyetem kutatóiskolája is lett. Minden évben több diákunk kezdi meg felsőfokú tanulmányait Szegeden. Ebben a tanévben 19 vajdás diák kezdett az egyetem különböző szakjain.

December 10-én látogatott el iskolánkba a Szegedi Tudományegyetem egy Roadshow keretében 9 tanszékének képviselőivel. Az egyetemisták meséltek az érdeklődőknek az ott folyó munkáról, vizsgarendszerről, felvételi pontszámokról, szabadidős lehetőségekről, sportolásról, kollégiumi életről.

A kihelyezett nyílt napon az érdeklődő diákok és tanárok információt kaphattak a SZTE-n induló szakokról, specializációkról, a hallgatói életről, valamint a magyar felsőoktatás területén történt változásokról.

A karok szóróanyaggal is készültek, mindenki vihetett haza tájékoztatót, hogy otthon szüleivel együtt jobban áttanulmányozzák a kínálatot, lehetőségeket.

A roadshow szervezését Vékony Tímeának köszönhetjük.

Bízunk benne, hogy tanulóink segítséget kaptak a továbbtanulási lehetőségekhez, választáshoz, és így felelős döntést tudnak majd hozni. Az alsóbb éveseknek pedig ez a bemutatkozó nagy segítség lesz a későbbi tájékozódás során.

Reméljük, hogy ismét sokan választják a Szegedi Tudományegyetemet, és szeptemberben kezdik meg tanulmányaikat a Tisza parti gyönyörű városban.

Mészáros Tünde

 


  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005
  • 006
  • 007
  • 008
  • 009
  • 010
  • 011
  • 012
  • 013
  • 014
  • 015
  • 016
  • 017
  • 018
  • 019
  • 020
  • 021

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen