Első évem az egyetemen: Gubucz Gábor
- Részletek
- Készült: 2019. május 16. csütörtök, 09:49

El sem hiszem, de már egy év elrepült az érettségi óta. Már nyár közepén elkezdődött a nagy kaland, ugyanis kolis, kari és szeptemberben összegyetemi gólyatáborral indítottunk. Ezután kezdődtek sűrűsödni mindennapjaim a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi karán, ezen belül földrajz alapszakon.
Első félévem nagyon furcsa volt, mert egy nagy változás jött életemben. Új iskola, város, emberek. Idő kellett, hogy belerázódjak és felvegyem a ritmust, de sikerült szerencsére. Hamar rájöttem, hogy azért nem elég az a tanulási mennyiség, ami a gimiben elég volt. Voltak kifejezetten nehéz heteim, de nagyon jó érzés, amikor látom utána, hogy a befektetett munkának megvan az eredménye.
Nálunk első évben csak alapozó tárgyak vannak, ami a középiskolai tudásra épít. A földrajz számomra is meglepő volt, hogy mennyire komplex, és a természettudomány minden területéről merít bőven. Így voltak kémiás, fizikás, bioszos, infós és matekos tárgyaim, de ezek mind földrajzos megközelítésben. Két fő típus van nálunk, geográfus és geológus tárgyak. Az óráim majdnem felét gyakorlatok tették ki, ahol jó volt végre a sok száraz anyag után rendes feladatokat végezni, ami ha minden jól megy, a jövőbeli munkám részét fogja kitenni. Vizsgaidőszakban is jól vettem az akadályokat, és sikerült minden vizsgámat teljesíteni kifejezetten jó eredményekkel. Óriási előnyt nyújtott, hogy vannak kapcsolataim felsőbb évesekkel és szaktársakkal, aki nagyon sokat tudtak segíteni a vizsgákra való felkészülésben, valamint így a hétköznapok sem voltak unalmasak. Most a második félévben teljesen új és szerintem érdekesebb tárgyaim vannak, plusz már laborba is járunk. Megint egy vizsgaidőszak előtt állok, és ez egyelőre nehezebbnek tűnik, mint decemberben, de dolgozunk keményen tovább.
Azért főleg szorgalmi időszakban, nem a jegyzeteket és könyveket bújtam és volt szabadidőm. Sikerült folytatni az úszást félig Szegeden, félig pedig otthon. Novemberben voltunk Budapesten Egyetemi Bajnokságon is, ami számomra egy hatalmas élmény volt. Emellett a szakkoli is sok érdekes programot biztosít, ha még marad bármelyik napom végére egy kis időm. Én továbbra is csak ajánlani tudom, hogy nagyon sok lehetőség van itt ebben a kis egyetemvárosban.