„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” (Ézs 49,23c)

„Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,11–12)

Első évem az egyetemen: Erdős Norbert

Ha ezt bárki is elolvassa és az nem egy lelkiismeretes nagyszülő, akkor hurrá, kellemes csalódást okoztál nekem. Ez a szöveg szóljon azoknak, akik most mennek egyetemre. A következő sorokban elmesélem, milyen élményeim vannak eddig a nagy-nagy BME-ről és annak Ipari termék és formatervező szakjáról.

Alapszabályok és intelmek a kezdéshez:

  1. alapszabály: Ne várj semmit az egyetemtől!
  2. szabály: Az első év mindenhol katasztrófa.

Ugyanis ilyenkor teli vagyunk rengeteg fikcióval és filmekből kapott képekkel egy egyetemről. De akik a király sztorikban meg gyakorlati projektekben szerepelnek, azok legalább másodévesek. Higgyétek el, ezekből kijut majd nektek is bőven, de az első év vagy első félév csakis az alapkövek lerakásáról szól.

  1. szabály: Ne becsüld alá magad!

Sokkal többre vagytok képesek, mint azt gondolnátok. Olyan ez is, mint amikor megtanultátok, mit jelentenek a hatványok és azoknak azonosságai. És miután azt elsajátítottátok, már bonyolultabb feladatok megoldására is képesek lettetek. Pontosan ugyanígy megy ez is az érettségivel és az egyetemi ZH-kal vagy vizsgákkal. Pont olyan ez, mint felfele lépdelni egy lépcsőn. A fokok közt mindig kisebb a távolság, mint a földtől.

  1. szabály: 7 óra alvás elég.

Azknak, akik olvasták vagy látták a trónok harcát: „Az éj sötét és teli van iszonyattal.”  De nem nekünk, mert általában hajnalban fekszünk, és nem nagyon izgat ilyenkor, hogy mégis mi leselkedik ránk. Általában addig is tanulunk és főleg amiatt, mert napközben bent vagyunk az egyetemen aztán jobb esetben egy haverunknál csövelünk a koliban, szakosztályos alkalmon vagyunk, főzünk, vagy rossz esetben éppen estig bent vagyunk a  kampuszon.  (Például keddenként nekem reggel 8-tól este 8-ig voltak óráim)

  1. Menjetek gólyatáborba!

Hatalmas buli és aki nincs ott, az a közösség számára nem is létezik. Márpedig az egyetemet csapatban lehet végigcsinálni. A mai napig emlegetjük, isteni emlékek.

  1. Foglalkozz önmagaddal is!

Innentől kezdődik csak igazán az élet. Budapesten mindent megkaptok, amit csak akartok. Benne lehettek a forgatagban és senki sem ellenőriz titeket, ha az egyetemen is hozzátok szintet. Kultur események, rengeteg jó arc és nagy bulik várják azt, hogy felfedezzétek őket a különböző underground kultúrákkal egyetemben.

  1. szabály: Soha sem tudod meg, mi lett volna, ha meg sem próbálod.

Közhely, de ez így van. Mindig legyen egy B vagy C tervetek arra az esetre, ha mégsem mennek úgy a dolgok az egyetemen, ahogy az jó lenne. Én például addig vagyok itt, amíg engem innen ki nem rugdalnak a matekkal vagy a mechanikával. Utána már tudom is hogy melyik az a 2 másik egyetem, ahova rögtön jelentkeznék és még milyen OKJ-t végeznék el szívesen. De persze csak akkor, ha innen menni kéne, amúgy csinálom a végéig. 

  1. szabály: Csak akkor buksz el, ha feladod.

Amíg az utolsó percig is próbálsz valamit teljesíteni, de mégsem sikerül, az egyáltalán nem kudarc. Arról már nem ti tehettek. Azokat el kell fogadni és más irányokba elindulni.


  • 01
  • 02
  • 03

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen