„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” (Ézs 49,23c)

„Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,11–12)

Továbbtanulási beszámoló: Melis Bettina, magyar szak

 

Melis Bettina vagyok és 2012 szeptemberében a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán kezdtem meg felsőfokú tanulmányaimat magyar szakon, ösztöndíjasként, nappali tagozaton.

 

Az egyetemről azt érdemes tudni, hogy szinte minden keresettebb képzés megtalálható itt, az általános orvosi szaktól kezdve a történelem tanáron át, egészen az élelmiszermérnöki képzésig. Én azt mondhatom el egy félév után, hogy nem bántam meg, hogy ide adtam be a jelentkezésemet. A tanítás rendkívül magas színvonalon folyik, szakképzett oktatókat hallgathatunk, akik tényleg szeretettel és hozzáértéssel fordulnak saját tárgyuk felé.
A magyar szakon érdekesebbnél érdekesebb kurzusokat kínálnak az egész irodalom- és nyelvtudományhoz. Itt végre azt tanulhatom, amit igazán szeretek. A bölcsészkarról még annyit, hogy lehetőség van az alapszak mellé egy minor (mellék) szak felvételére, illetve lehet specializációt is választani. Ezek a diplomában feljegyzésre kerülnek, illetve ha minor szakot választunk, akkor lehetőség van az alapszakunk helyett azzal menni mesterképzésre.
A diákéletről pár sorban azt a leglényegesebb kiemelni, hogy itt Szegeden minden az egyetemistákért van. Állami ösztöndíjasként féléves bérlet jár ingyenesen az összes közlekedési eszközre; különböző boltokban, menzákon, szórakozóhelyeken számos kedvezménnyel várják a diákokat. Rendkívül színes szabadidős tevékenységeket kínálnak nekünk, mint például kari jégkorizós estek, ingyenes fürdőlátogatások, különböző moziestek, felolvasóestek, kedvezményes múzeumi tárlatmegtekintések, stb. Aki bulizni akar, annak a hét bármely napján van rá lehetősége, több szórakozóhely is várja a hallgatókat.

 

Összefoglalva a fentieket, aki ide jelentkezik, az felkészülhet élete legizgalmasabb és legszínesebb 3 vagy 5 évére és persze a kemény tanulásra, de ez szerintem senkinek sem újdonság. 

 

 

  • 01
  • 02

 

 

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen