„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” (Ézs 49,23c)

„Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,11–12)

Nem könnyű a döntés

Lassan közeledik február 15-e. Ez a dátum nagyon fontos minden érettségi előtt álló és felvételizni szándékozó tanuló számára. Ugyanis eddig az időpontig kell benyújtani az érettségire és a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezéseket.

Az érettségire történő jelentkezés az iskolán belül, szervezett keretek között zajlik, a felsőoktatásba történő jelentkezést viszont a tanulóknak egyénileg kell megtenniük.

Az első nagyon fontos lépés, hogy a diákok és szülők helyes döntést hozzanak, reálisan válasszanak pályát, hiszen ez a döntés hosszú időre meghatározhatja a tanulók jövőjét. Éppen ezért minél szélesebb körben érdemes tájékozódni, amihez sok segítséget nyújtanak az egyetemi nyílt napok, és a január 18 és 20 között megrendezésre kerülő EDUCATIO vásár.

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium igyekszik minden segítséget megadni a továbbtanulni szándékozó diákjai számára. A Szegedi Tudományegyetem már egy workshop keretében ismertette az egyetemen folyó képzéseket, lehetőségeket. Tanulóink egyetemi nyílt napokon is jártak, ahol betekinthettek az ott folyó munkába.

2018. január 15-én pályaválasztási szülői értekezletre vártuk a végzős és alsóbb éves szülőket és diákjainkat. A teljes felvételi procedúra ismertetése előtt városunk két felsőoktatási intézete, a Gál Ferenc Katolikus Fóiskola képviseletében Kovács Katalin ismertette az általuk kínált lehetőségeket, majd a Szent István Egyetem részéről Krajcsovicz Magdolna beszélt a Szarvason folyó képzésekről. Iskolánkban egyre nagyobb az érdeklődés a szlovák nyelv tanulása iránt, így minden évben meghívjuk a SZTE Szlovák Tanszékének vezetőjét, dr. Tuska Tündét, hogy népszerűsítse diákjaink körében az egyetemi képzés lehetőségeit.

Ezt követően iskolánk igazgatónője, Kitajkáné Szántai Mária vázolta fel a felvételi procedúra igen bonyolult rendszerét. Lépésről lépésre ismertette az általános tudnivalókat, a felvételi eljárást, a lehetőségeket, és a buktatókat is, amikre nagyon oda kell mindenkinek figyelni.

Idén is hat egyetem megjelölésére van lehetőség, és az első három hely ingyenes. Nem változott a minimum ponthatár, az egyetemi felvételihez minimum 280, míg a felsőoktatási szakképzéshez 240 pont szükséges. Bizonyos szakokon előre meghatározott pont megszerzése kell, ez lehet 300 pont, de akár 470 pont is az elérhető 500-ból. Akik már sikeres nyelvvizsgával rendelkeznek, vagy kimagasló eredményeik vannak a sport területén, vagy emelt szintű érettségi vizsgát tesznek, plusz pontokkal számolhatnak.

Természetesen az eligazodásban, a jelentkezési lapok kitöltésében az osztályfőnökök és én is szívesen állok a tanulók és szüleik rendelkezésére.

Indulhat a jelentkezés!

A szülői értekezlet anyagát IDE kattintva mindenki letöltheti PowerPoint formában.

Mészáros Tünde

 

Warning: No images in specified directory. Please check the directoy!

Debug: specified directory - https://www.regi.vajdaevang.hu/images/gimi201718/felvetelitaj

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen