„Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel Szentje!” (Ézs 12,6)

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14)

„Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet, …”

„Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet, …”


A Madách 200 elnevezésű, a Rákóczi Szövetség által szervezett Kárpát-medencei középiskolai irodalmi versenyen első helyezést elérve többnapos kirándulást nyertünk tavaly ősszel, melyre a napokban került sor. Egyik csapattagunk sajnos nem tudott részt venni az utazáson betegség miatt, így ketten folytattuk az utunkat a kísérő tanárunkkal.
Nagy utazásunk első állomásaként Pozsonyban töltöttük a napot. Az óváros történelmi épületei, templomai és szobrai maradandó emlékként ragadtak meg bennünk. A következő két napra Prágába utaztunk. Bejártuk a cseh főváros leghíresebb épületeit, megnéztük többek között az Orlojt, a Károly-hidat, a Vencel-teret, a lőportornyot, a Szent

György bazilikát és megannyi gyönyörű kulturális értéket láthattunk. Még abban a házban is volt szerencsénk járni, ahol az abszurditás és realitás kettős ábrázolásának egyik legnagyobb mestere, Franz Kafka alkotott. Az utolsó napot Bécsben töltöttük. Itt nagyobb területet jártunk be busszal, mint a korábbi városokban. Az ablaküvegen keresztül is gyönyörű épületeket láttunk, a városnéző sétánk keretében pedig életnagyságban tekinthettük meg a Szent István székesegyházat. Mindhárom országban, ahol jártunk, részletes vezetést kaptunk az idegenvezetőnktől, aki végigkísért minket egész utazásunk alatt, így nem tértünk haza információk hiányában.
A kirándulás nem csak a programok szempontjából telt fantasztikusan. Volt szerencsénk összeismerkedni a velünk együtt utazó másik nyolc csapattal, és a kaland végére jól összeszokott társaságként búcsúztunk el egymástól.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek és a Misszió Tours-nak, akik lehetővé tették nekünk ezeket a felejthetetlen napokat. Továbbá felkészítő tanárunknak, Pécsváradi Antal Tanár úrnak, aki kísért minket ezen az úton.
Kasnyik Hédi és Major Zsófia

  • IMG_7276
  • IMG_7332
  • IMG_7631
  • IMG_7666
  • IMG_7728
  • IMG_7995

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen