„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” (Ézs 49,23c)

„Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,11–12)

Megérkezett az első könyvadomány!

 

Rágyanszky István, a Szarvasi Öregdiákok Baráti Körének elnöke azzal a kéréssel fordult a szarvasi lakosokhoz, hogy régi (elsősorban 1945 előtti kiadású), jó állapotú, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanárai és diákjai számára helytörténeti, iskolatörténeti értékkel bíró, az iskolához, városunkhoz kötődő könyveiket ajánlják fel a gimnázium könyvtára számára.

 

A felhívás szellemében a Révai Nagylexikon 21 kötetes, teljes sorozatát, a Benka Gyula emlékkönyvet, Dr. Nádor Jenő: Tessedik Sámuel az ország papja Szarvason c. művét és több régi gimnáziumi tankönyvet adott ajándékba a gimnázium könyvtára számára.

 

 

  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005
  • 006

 

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen