Rágyanszky István gondolatai Árvai Pál nyugalmazott gimnáziumi tanár, Igazgató búcsúztatójára:
- Részletek
- Készült: 2012. október 22. hétfő, 08:34
Valahányszor ravatal előtt állunk, óhatatlanul is csendesebb lesz a mi szívünk.
Múltról, jelenről, jövőről egészen másképpen gondolkodunk.
Eltávozott szerettünknek, Pali Bácsinak is azért volt jó a közelében lenni, mert példamutató, kiváló ember, nagyszerű tanár volt.
A halál az élet megbecsülésére tanít. Középiskolás kisdiákként nem nagyon érti ezt még az ember. Idő kell hozzá, s talán, helyenként megterem a bölcsesség.
A halál döbbenti rá az embert arra, hogy az élet egyszeri, megismételhetetlen.
Az becsüli meg az életet, az használja fel a rendelkezésére adott időt, aki szeretetben él.
S minél több az emberi szívben a szeretet, annál értékesebb AZ az élet.
Pali bácsi élete tökéletesen értékes volt: tanítványai százainak, ezreinek szívében él, él ma is, őrizzük emlékét, szeretetét.
Ez a szeretet adott neki erőt megpróbáltatásaiban.
Ezért nem volt soha egyedül, munkáját napról-napra elvégezte és a körülötte lévőkhöz mindig nyitott szívvel lépett.
Mindnyájan jól tudjuk, hogy a tanár egész személyiségével nevel. A tanulókra hat a tanár látásmódja, értékrendje, amely anélkül, hogy nevelőjüket különösebben vizsgálgatnák - vagy elemezgetnék, szinte észrevétlenül beléjük ivódik.
Óriási felelősség ezért tanárnak, nevelőnek lenni. Felelősség, s elsősorban nem azért, mert a gyermek vagy a serdülő szeme elől semmi sincs rejtve, hanem azért, mert ezek a szemek tekintélyre és példára éhesek: leckének veszik azt is, amit a felnőtt nem annak szán, hanem csak jobb híján vagy éppen esendőségből mondja-teszi úgy. De az is lecke, amit nem tesz meg, mert nem tehet meg, hanem elszenved; lecke az is, ami megtörténik vele, lecke az egész élete. A tanár a személyiségével nevel, s ez azt jelenti, hogy tanít az élete, tanít a halála.
Pali Bácsi, Árvai tanár úr jól tudta ezt.
Pali Bácsitól mindent meg lehetett tanulni. S mi, tanítványai azt kérdezzük magunktól: vajon mennyire sikerült ezt megtanulnunk, ellesnünk tőle?
Idézem szavait:
„Megítélésem talán szubjektív, szívügyemnek tekintettem az iskolát, itt éltem le életem 43 esztendejét, ami tőlem telt, igyekeztem megtenni. Az eredmények, eredménytelenségek összességében is mindig büszke leszek arra, hogy a Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola tanulója, tanára, igazgatója voltam valamikor. A tantestület tagjai között köszönthetem volt tanítványaimat, akiknek kívánom, hogy mindig érezzenek úgy, ahogyan én.”
Így legyen.
S az a csoda is megtörtént, hogy Árvai Pál, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium egykori kisdiákja, aki tanáraként, igazgatójaként annyi erőfeszítést tett iskolájáért, iskolánkért, -például minden akadályt legyőzve újraindította a 8 évfolyamos gimnáziumi képzést– talán utolsó erejével, most, szeptember 3-án, még el tudott menni az Ótemplomba, az újra EVANGÉLIKUS Vajda Péter Gimnázium tanévnyitójára.
Ennek így kellett történnie.
Csodálatos az Úr akarata.
Akik ma itt vagyunk, azért vagyunk itt, hogy köszönetet mondjunk Árvai tanár Úrnak egész életéért. Köszönetet mondjunk azért, amit tőle kaptunk, ami már mindörökre bennünk marad. Így válik ő halhatatlanná számunkra: mindörökre itt marad köztünk.
Végrendelet
"Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.
Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.
A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek."
/Remenyik Sándor/
