„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” (Ézs 49,23c)

„Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,11–12)

Itt a tavasz, kezdődik a röplabda szezon

Csütörtökön a Vajda tornatermében egy 4 csapatos régiós tornával célegyenesébe érkezett a diákolimpiai felkészülés. A fiúk nem vallottak szégyent, pedig ebben a felállásban először álltak pályára. Magabiztos játékkal győztek a döntőben a karcagi Nagykun gimnázium csapata ellen. Harmadik helyen egy megyei vetélytárs, a békéscsabai Vízmű végzett, míg a negyedik helyet a szegedi Kőrösy csapata szerezte meg.

Bővebben ...

„Lengyel mezőkön" jártak a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói

2018 novemberében egy különös kaland indult hármunk életében, amire valószínűleg majd egész életünkben szívesen emlékezünk vissza; jelentkeztünk a „Lengyel mezőkön" néven a Curie Alapítvány által meghirdetett csapatversenyre. (A csapat tagjai: Lázár Dániel, Szabó-Mravik Szabolcs, Ugrai Dániel.) A verseny témája Maria Skłodowska élete, illetve a lengyel-magyar barátság volt. Már a jelentkezésünkkor arról álmodoztunk, hogy mi leszünk a három szerencsés győztes csapat egyike, akik fődíjként részt vehetnek egy lengyelországi utazáson.

A motivációt megragadva nagyon céltudatosan, precízen oldottuk meg a levelező fordulókat. Mivel nagyon jól sikerültek ezek a feladatlapok, meghívtak minket a területi döntőre, Szentesre. A megmérettetés után nagyon vártuk az értesítést, hogy vajon részt vehetünk-e az országos döntőn. Végül megérkezett a jó hír: a feladatlapot majdnem hibátlanul kitöltve bejutottunk a legjobb tíz csapat közé.

Bővebben ...

Semmelweis Egészségverseny

A Budapesti Orvostanhallgatók egyesülete idén IV. alkalommal hirdette meg egészségversenyét, melynek fő célja a prevenció és az, hogy felhívja a középiskolások figyelmét az egészséges életmód fontosságára. A versenyre minden eddiginél több, 470 csapat jelentkezett. A témaköröket (pl: kardiovaszkuláris prevenció, egészséges táplálkozás, szájhigiénia, reproduktív egészség, transzplantácó, véradás stb.) a szervezők kijelölték és hozzá részletes felkészülési anyagot biztosítottak.

Az első két internetes forduló kitöltése után az első 100 csapat juthatott a harmadik fordulóba, ahol már komplexebb, szituációs feladatok megoldása várt a csapatra. Nagy izgalommal vártuk az eredményeket közlő emailt, ugyanis csak az első 36 csapat kapott meghívást a budapesti döntőbe. Nagy örömünkre sikerült jó eredményt elérnünk, és a 10. helyen jutottunk a döntőbe.

Bővebben ...

Irodalomkedvelők az élvonalban

Ebben a tanévben is meghirdette a szeghalmi Péter András Gimnázium és Kollégium a „Keresem ősöm udvarát...” című irodalmi, nyelvi és kommunikációs vetélkedőt. A versenyre három fős csapatok jelentkezhettek, nevezni az első forduló megoldott feladatsorával lehetett. A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 9. és 10. évfolyamából 5 csapat nevezett be. Nagyon erős volt a mezőny, a közel 40 pályázó közül iskolánkból 4 csapat jutott tovább a második fordulóba.

Előzetes feladatként Petőfi Sándor életművéből kellett felkészülni, valamint A helység kalapácsa című művének egy részletét kellett dramatizálni, majd szakértő zsűri előtt előadni.

Bővebben ...

Kunos András Emlékverseny

A tavalyi évben új alapokra helyeztük iskolai fizika versenyünket, amelynek névadója egykori fizika tanárunk,  Kunos András. A klasszikus feladatmegoldó verseny helyett egy megújult formát vezettünk be, amely az önálló gyűjtőmunkára, prezentációkészítésre és előadásra, valamint a fizikából ki nem hagyható kísérletezésre alapul.

Tavalyi témánk a folyékony nitrogénhez kapcsolódóan az alacsony hőmérsékletek fizikája volt. Idén a megújuló energiákra fókuszáltunk. A versenyt a Reál hét keretében rendeztük meg, és mottója lehet, amely az egész hetet jellemezte: „Van hozzá energiánk”.

Bővebben ...

SUDOKU bajnokság

Az idei Reál hét játékos színfoltja volt az iskolai SUDOKU bajnokság. Minden osztályban lezajlottak a selejtezők, és kialakult a középdöntő mezőnye. Már itt akadtak meglepetések, hiszen ebben a műfajban nem feltétlenül azok a diákok a legsikeresebbek, akik a „hagyományos” megmérettetésekben a legerősebbek. A döntőbe jutáshoz azonban már mindenképpen jó logikával, számolási készséggel, gyorsasággal és egyéb fontos tulajdonságokkal kellett rendelkezni.

A szerdai döntőn kialakult a végső sorrend.

Bővebben ...

Emlékezz, Felvidék!

A Rákóczi Szövetség és komáromi Kecskés László Társaság által meghirdetett történelmi vetélkedőre 65 csapat jelentkezett. A téma: 70 éve ért véget a felvidéki magyarság kitelepítése. A „házi feladat” megoldása mindössze 28 csapatnak sikerült, ugyanis nem volt könnyű két szakdolgozati szabályoknak megfelelő fogalmazást elkészíteni maximum 21 oldal terjedelemben. Az egyik az 1945-1948 közötti felvidéki magyar sorsot mutatta be, a másik egy kitelepített magyar család sorsáról szólt.

A pályaművet írók közül 10 csapatot hívtak meg a szóbeli döntőbe, amire 2018. december 15-én került sor a komáromi városháza impozáns dísztermében. A versenyzőket dr. Molnár Attila polgármester köszöntötte, a zsűrielnök dr. Popély Árpád professzor, a Selye János Egyetem docense, az MTA tagja.

Bővebben ...

A „Nagy Mesemondónk”

A "SZARVASÉRT" Alapítvány 2018. november 16-án tartotta a "MESE ÖRÖK" regionális mesemondó versenyét. A verseny korosztályok szerinti bontásban öt kategóriában zajlott. Iskolánkat Ugrai Dániel 10.A osztályos tanuló képviselte a középiskolás kategóriában. A zsűri elnökének rövid értékelése szerint, egy igazi mesemondóval találkozhatott a hallgatóság. Dani vitathatatlan első helyezettként került ki a versenyből, a versenytársak elismerését is kiváltva. 

Gratulálunk neki!

Lauday Marcell a műfordítás élmezőnyében

Az ELTE Origo Nyelvi Centrum 14-20 éves középiskolásoknak hirdetett Szabari Krisztina angol-német fordító és tolmács emlékére rendezett kétfordulós fordítói versenyt angol és német nyelvből. A feladat egy célnyelvi szöveg magyarra fordítása volt. Több mint 400 pályamű értékelése során a második fordulóra az ELTE szakmai zsűrije válogatta be a legjobbnak ítélt 20 versenyzőt mindkét nyelvből. Lauday Marcell 12. B osztályos tanuló bekerült ebbe a válogatott csoportba és 2018. szeptember 14-én, pénteken megmérette műfordítói tehetségét. A döntő három részből állt: egy fordítástechnikai feladatból, egy angol és egy magyar szöveg célnyelvre való fordításából.

Bővebben ...

Oroszosok az élvonalban

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói 2018. szeptember 21-én a Lakiteleki Népfőiskolán a Tolsztoj Társaság és a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület által szervezett orosz nyelvi és kulturális verseny országos döntőjén vettek részt. Iskolánkból két csapat is bejutott a döntőbe, az „A” csapat tagjai: Borza Bettina, Koncz Liza és Molnár Pálma, a „B” csapatban pedig Lustyik Anna, Megyik Róza és én, Pribelszki Boglárka versenyeztünk. A döntőbe jutáshoz előzetesen programokat kellett szerveznünk az orosz nyelvvel kapcsolatosan, amit egy prezentáció formájában dokumentáltunk és küldtünk el a verseny zsűrijének, akik aztán kiválasztották a legjobban sikerült tízet, és őket hívták be a döntőbe. Az „A” csapat egy orosz nyelvű szabadulószobát valósított meg, aminek következtében játékosan ismerkedhettek meg iskolánk tanulói az orosz nyelvvel. Nagy örömükre olyanoknak is sikerült kijutniuk a szobából, akik nem tanulnak oroszul. A mi csapatunk pedig egy interaktív kiállítást szervezett, ahol a diákok az orosz kultúrába, illetve a hagyományokba nyerhettek betekintést.

Bővebben ...

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen