„Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.” (Ézs 49,23c)

„Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.” (Lk 12,11–12)

Madách200 diákszemmel

Madách200 diákszemmel

 

Egészen hihetetlen és hatalmas élmény volt számunkra bekerülni a Madách200 irodalmi verseny középdöntőjébe. A versenyt megelőző heteket készüléssel (Madách Imre művei és életrajzi könyvek olvasásával) töltöttük. Budapestre megérkezve, a versenytársainkat elnézve, kicsit eluralkodott rajtunk az izgalom, a „pánik”.

A feladatlapunkat vasárnap délelőtt töltöttük ki a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az összhang tökéletesen megvolt, és végül szinte minden kérdésre megtaláltuk a választ. Így aztán megnyugodtunk, és esélyesnek éreztük magunkat a továbbjutásra. Aznap délután volt szerencsénk részt venni az októbert 23-ai ünnepségen a Műszaki Egyetem előtt, majd fáklyákkal a kezünkben mi is végigvonulhattunk a Bem térig. Másnap visszatértünk a Nemzeti Múzeumba, a döntőbe, amibe már szinte biztosak voltunk, hogy bejutunk. Így is történt. Megtudtuk, hogy csapatunk holtversenyben a legjobb feladatlapot írta, aminek nagyon-nagyon örültünk.

A döntőben három szóbeli feladat várt ránk. Aktívnak és kreatívnak kellett lennünk, hiszen nem csak a tudás számított. Nehéz dolog Madách-szállóigék tartalmát úgy elmutogatni, hogy a többiek megfejthessék. Nem könnyű sok ember elé kiállni és gördülékenyen elmondani például egy videó forgatókönyvét. Éreztük, hogy ezek a körök is jól sikerültek, mégsem lehettünk biztosak a teljes győzelemben. Úgy voltunk vele, hogy bármi is történjék, mi már így is büszkék vagyunk magunkra, mert szépen teljesítettünk. És amikor meghallottunk a második helyezett csapatnevét, egyértelművé vált, hogy mi vagyunk az elsők, és kitört belőlünk az öröm. „Tényleg megcsináltuk? Halljátok, tényleg nyertünk?"

Hihetetlen és fantasztikus élmény volt kiállni a színpadra, és átvenni a nyereményünket. Az ajándéktáskában egy hatalmas könyvet találtunk Görgei Artúrról, akivel kapcsolatban szinte az egyetlen hibát vétettük a tesztben. Nevettünk is ezen: „Hát, ez most a zsűri bosszúja.” Legfőbb nyereményünk azonban egy jövő tavasszal várható tanulmányi kirándulás, három különböző ország fővárosaiba (Bécs, Pozsony, Prága). Tehát kis Csodaszarvas csapatunk kalandjai folytatódnak.

A felkészülés és a verseny ideje alatt is velünk volt és támogatott irodalomtanárunk, Tóni bácsi, akinek köszönünk mindent. A versenyen kívül is jól telt a hétvégénk, sok izgalmas kulturális programban vettünk rész, persze nevetésben, mókában sem volt hiány. Hálásak és büszkék vagyunk, hogy jöttünk, láttunk és győztünk!

 

Kasnyik Hédi, Major Zsófia, Bánfi Péter

 

A vetélkedőről készült videóbeszámoló:

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen