„Miért vádoltad azzal, hogy egyetlen szóra sem felel? Hiszen szól az Isten így is meg úgy is, de az emberek nem törődnek vele.” (Jób 33,13–14)

„Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!” (Jel 2,7a)

Itt a tavasz, kezdődik a röplabda szezon

Csütörtökön a Vajda tornatermében egy 4 csapatos régiós tornával célegyenesébe érkezett a diákolimpiai felkészülés. A fiúk nem vallottak szégyent, pedig ebben a felállásban először álltak pályára. Magabiztos játékkal győztek a döntőben a karcagi Nagykun gimnázium csapata ellen. Harmadik helyen egy megyei vetélytárs, a békéscsabai Vízmű végzett, míg a negyedik helyet a szegedi Kőrösy csapata szerezte meg.

Szombaton újabb torna következett, ahová már a lányok is jöttek. Gyulán rendezték a megyei amatőr nyílt röplabda bajnokságot, ide az NB1- es játékosokat kivéve bárki nevezhet. Jó lehetőség ez a gimiseknek, hogy a környék erősebb, rutinosabb (volt röplabdás) csapatai ellen is gyakorolhassanak. A lányok végül egy vereséggel az 5. helyet szerezték meg 11 csapatból, míg a fiúk 12 csapatból 6.-ok lettek. Gratulálunk!

Csilik Attila
edző

 

  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005
  • 006
  • 007
  • 008
  • 009
  • 010
  • 011
  • 012
  • 013
  • 014
  • 015
  • 016
  • 017
  • 018
  • 019
  • 020
  • 021
  • 022
  • 023
  • 024
  • 025
  • 026
  • 027
  • 028
  • 029
  • 030
  • 031
  • 032
  • 033
  • 034
  • 035
  • 036
  • 037
  • 038
  • 039
  • 040
  • 041
  • 042
  • 043
  • 044
  • 045
  • 046
  • 047
  • 048
  • 049
  • 050
  • 051
  • 052
  • 053
  • 054
  • 055
  • 056
  • 057
  • 058
  • 059
  • 060
  • 061
  • 062

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen