„Áldjátok Istent a gyülekezetekben…” (Zsolt 68,27)

„Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép.” (ApCsel 2,46–47a)

Emlékezz, Felvidék!

A Rákóczi Szövetség és komáromi Kecskés László Társaság által meghirdetett történelmi vetélkedőre 65 csapat jelentkezett. A téma: 70 éve ért véget a felvidéki magyarság kitelepítése. A „házi feladat” megoldása mindössze 28 csapatnak sikerült, ugyanis nem volt könnyű két szakdolgozati szabályoknak megfelelő fogalmazást elkészíteni maximum 21 oldal terjedelemben. Az egyik az 1945-1948 közötti felvidéki magyar sorsot mutatta be, a másik egy kitelepített magyar család sorsáról szólt.

A pályaművet írók közül 10 csapatot hívtak meg a szóbeli döntőbe, amire 2018. december 15-én került sor a komáromi városháza impozáns dísztermében. A versenyzőket dr. Molnár Attila polgármester köszöntötte, a zsűrielnök dr. Popély Árpád professzor, a Selye János Egyetem docense, az MTA tagja.

Az esemény fővédnöke: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, védnökei: Stubendek László, Észak-Komárom korábbi polgármestere, és dr. Molnár Attila, Dél-Komárom városvezetője, továbbá Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke volt.

A megmérettetésre három 10. B osztályos Vajdás, vagyis a Kassai polgárok néven szereplő csapat - Egri Gergő, Seres Ákos és Tóth Armand Kevin - is meghívót kapott. Az első feladat a deportálásról és kitelepítésről készített plakátok bemutatása volt. Ezt követően a diákoknak vetített képekről fel kellett ismerniük azokat a politikusokat, akik kitervelői, illetve végrehajtói voltak a magyarüldözésnek. Majd a kitelepítéssel kapcsolatos jellemző fogalmak következtek, amiket „egypercesekben” kellett kifejteniük a versenyzőknek. A színes, ugyanakkor nagy lexikális tudást is igénylő kérdésköröket a csapatok nagyon szépen teljesítették, a végeredmény szerint az első és a tizedik helyezett között mindössze 12 pont volt a különbség. A nagy versenyben csapatunk a 8. helyen végzett. Ebéd után a megemlékezés és a díjak átadása a református templomban zajlott a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében.

Köszönjük a vendéglátóknak, hogy színvonalasan rendezték meg a versenyt, a megemlékezést és a kitüntető figyelmet, amiben részesítettek minket, mindenkit.

Pécsváradi Antal

 

  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen