Oroszosok az élvonalban
- Részletek
- Készült: 2018. szeptember 27. csütörtök, 15:04

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói 2018. szeptember 21-én a Lakiteleki Népfőiskolán a Tolsztoj Társaság és a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület által szervezett orosz nyelvi és kulturális verseny országos döntőjén vettek részt. Iskolánkból két csapat is bejutott a döntőbe, az „A” csapat tagjai: Borza Bettina, Koncz Liza és Molnár Pálma, a „B” csapatban pedig Lustyik Anna, Megyik Róza és én, Pribelszki Boglárka versenyeztünk. A döntőbe jutáshoz előzetesen programokat kellett szerveznünk az orosz nyelvvel kapcsolatosan, amit egy prezentáció formájában dokumentáltunk és küldtünk el a verseny zsűrijének, akik aztán kiválasztották a legjobban sikerült tízet, és őket hívták be a döntőbe. Az „A” csapat egy orosz nyelvű szabadulószobát valósított meg, aminek következtében játékosan ismerkedhettek meg iskolánk tanulói az orosz nyelvvel. Nagy örömükre olyanoknak is sikerült kijutniuk a szobából, akik nem tanulnak oroszul. A mi csapatunk pedig egy interaktív kiállítást szervezett, ahol a diákok az orosz kultúrába, illetve a hagyományokba nyerhettek betekintést.
A pénteki döntő már korán reggel elkezdődött, és késő estig folyt a versengés. Négy fordulón keresztül kellett megmutatnunk, mit is tudunk. A verseny modernségét mutatja, hogy voltak olyan feladatok, ahol használhattuk okos eszközeinket, ami rávilágított minket arra, hogy mennyi hasznos információ van az interneten. Az első és második, azaz az írásbeli fordulókban számot kellett adnunk orosz nyelvtudásunkról, Oroszország ismeretéről, valamint hagyományairól. Az első két forduló után megebédeltünk, és egy nagyobb pihenőt tarthattunk, majd jöttek a szóbeli fordulók. A harmadik fordulóban egy képzeletbeli interjút kellett készítenünk egy orosz személlyel, amit aztán elő kellett adnunk. Nem volt kötelező az egészet oroszul írni, de mindkét csapatunk igyekezett a legtöbbet megmutatni orosz tudásából, hiszen mégiscsak egy orosz versenyen voltunk. A következő feladat rajz készítés volt egy orosz nyelvű szöveg alapján, itt pontozták a kreativitásunkat, illetve hogy mennyire értettük a szöveget. Egy kisebb pihenő után az utolsó forduló következett, ahol először riportot kellett készíteni egy ismert emberrel, majd prezentációkészítést kaptunk feladatul „24 óra Moszkvában” címmel. Ebben a prezentációban egy napunkat kellett megterveznünk, mit néznénk meg, mivel közlekednénk, hol ennénk, illetve aludnánk. Ezeket a prezentációkat az elkészítés után minden csapat bemutatta. Itt nagyon ötletes és érdekes kirándulásoknak lehettünk szemtanúi. Ezután a komoly versengés véget ért. A vacsora elfogyasztása után, míg az eredményre vártunk, egy érdekes előadással kedveskedtek a szervezők, ahol Viszockij életútját és verseit-dalait hallgathattuk meg. Az előadás után már csak az eredményhirdetés maradt hátra. Mindkét csapatunk eredményesen helytállt és reméljük, hogy lesz még alkalmunk hasonló versenyen megmutatni tudásunkat. Ezúton szeretnénk megköszönni a felkészítést Dr. Laukóné Adamik Edit tanárnőnek!
Pribelszki Boglárka